A Kagyló utca 3. ablakain vastag porréteg ül, azt hiszem, nem lakik ott senki, vagy csak egy öreg nénike, aki remegő kézzel főz reggelente kávét és vastagon lekvározza a kenyerét. Talán macskája is lehet, egy jó kövér cirmos. A kerületből már régen nem jár ki, a szomszéd utca elhagyatott telkéig szokott séltálni, ahol burjánzik a csalán meg a bodza, benőtte a vadszőlő a régi pincét, és talán a Vár rejtélyes alagútjaihoz vezető vaskapu sem nyílik már.
Az iskola vörös téglái kísértetiesen hasonlítanak Harry Potter Roxfortjához. A kapun nagy arany kopogtató, talán oroszlánt ábrázol. Ismertem régen pár embert, aki ide járt, vagyis dehogy ismertem, csak időt töltöttem velük. Néha még gondolok rájuk, nehezen lépek tovább, pedig más sokszáz lappal elhagytuk azt a fejezetet az életünkben.
A napsütés kocsi használatáért cserébe fagyibérletet kaptunk. Lil fanyalgott, hogy nem is látszik a fagyi, fém fedős rekeszekben hűtötték a legújabb hipszter design szerint, a névtáblán sem szerepelt, hogy fagyizó. A puffogást a hűs mangó-csoki gombóc tudta mérsékelni. Jó fagyit készít a furcsa szemöldökű mosolygós lány.
Az utunkat nem lehet követni. Sok gyönyörű szín vesz minket körül, nagy sebesség, sok ölelés, csók, szabadság, finom falatok, szép naplementék. Ritkán állunk meg. Ma mégis többször megálltam. Például ebédszünetre lesétáltam a boltba, vettem egy zsömlét és joghurtot, és ebben a ragyogó időben elmentem a Hofburghhoz, hogy megnézzem a magyar zászlót és a miniszterelnökünket. Talán húsz percet vártunk, egy kis integetés volt, mi tapsoltunk, jó volt az egész jelenet, lobogott a trikolor, nevettem, mennyire szeretnék hazamenni, és mégis mennyire szeretem ezt a tiszta, pompás várost.
Késődélutánig dolgoztam, már üres volt az iroda, amikor kiléptem. Fölhívott a tesóm, hosszan beszélgettünk a gyerekekről, futásról, Őrségről, utána bementem a nemzeti könyvtárba és hagytam, hogy az ezeréves lexikonok leföldeljenek, megszimatoltam, amit meglehetett, miniatűröket, cifra gót betűket, titkos ajtókat, égigérő könyvespolcokat nézegettem.
Hazafelé a parkból telefonáltam a lányoknak, vacsorára illatos osztrák paradicsomot vágtam föl és nem bírok betelni a kékes hegyek, lila ég, rózsazsínes felhők játékával.
Ilyen most ez a kaleidoszkóp.
