Egy hete indítottam a pakolást, berobbanva a húsz órás vezetésből, a repülőútról, a reptéren 6 órát várakozásból, nem volt idő pihenni, de még érezni sem, csak szisztematikusan szortírozni, zsákolni, irányítani, minden időben érkezzen meg a megfelelő helyre, kocsik, emberek, szülő anyák - legyen minden a helyén, tudjam, hogy nem egy gubancot hagyok maga után, hanem szépen, rendezetten a motyókat, papírokat, barátokat.
Szombat este szusszantam először, a maglódi teraszon, akkor már megengedtem magamnak a jéghideg sört és a szíverősítő Unikumot, úgy aludtam el, mint a tej, másnap gond nélkül gurultunk be Mödlingbe, színes volt a kapu, fűszernövények hajladoztak, a házinénim pedig egy olyan currys tésztát rittyentett, amilyet napok óta nem ettem. Salátával, dinnyével, friss narancslével kínált még, kávét főzött, talán négy órán keresztül beszélgettünk, dögönyöztük Mimózát - csendes vasárnap délután volt, később bepakoltam a szekrényekbe, elrendeztem a dolgaimat, nem, a sarkokat nem számoltam meg, viszont a szőlőhegyre lefekvés előtt fölsétáltunk, hogy tudjuk, hol indítjuk majd a másnapot. Nyugodt érzés fogott el, mély álomba merültem, hálás voltam azért az erőért, ami idáig elhozott. Kértem az Istent, vigyen is tovább ezzel a lendülettel az úton.
