Kérlelhetetlenül esik az eső, itthon vagyok, itthon-itthon, Felsőörsön, ha föl tudnám venni az eső hangját, a madarakat, ezt a friss illatot, a virágzó fák szinte szemmel látható fejlődését, a kibomló rügyeket, akkor meg tudnám fogni ennek a március végi borongós-gyönyörű tavaszi napnak az esszenciáját.
Éjjel érkeztem, és már nem először álltam kifacsarodva Veszprémben, az esőben, és nem először kanalazott össze Szomszéd, háromórás vonatút után, egy borzongató nap után, amikor megjártam Bécs legszebb palotáját, amikor talán szerelmes voltam, amikor talán össze is tört a szívem, amikor kényszerítettem magam a racionalitásra, amikor ukránokkal utaztam a vonaton, átadtam a nagymamának a foglalt helyemet, bőröndök között álltunk Mimózával Győrig, a fülemben mániákusan ment a Wicked Game covers album, nem is számított, hogy állok, és hogy sokan vannak, és hogy késésben a vonat; halkan kérdeztem meg a kalauzt, elérem-e a csatlakozást - a nő tárcsázott, és a sötét állomáson valóban ott várt a pici piros vonat, ránk várt, a húszkilós bőrönddel és Mimóval rohantunk át az aluljárón, hogy utána tovább zakatoljunk, a Bakonyban már a térerő is elment, a gyerekeket alig értem el, ott voltam a sötétség bugyraiban, a gyerekek az apjuknál, boldogan, volt benne valami szívfacsaró, gyorsan leraktuk a vonalat, mert tudtam, az én fájdalmamat nem adhatom át nekik, maradjanak boldogok a meleg fészekben, ne lássák, hogy folynak a könnyeim hazafelé.
A Burger King eresze alatt ettük meg a vacsorát, a kutya megette a sültkrumplink felét, a ház hideg volt, de megszoktam, forró fürdőt vettem és öntudatlanul estem az ágyba.
Reggel bebólintott a rózsaszín mandula, a citromsárga fűzfa, rügyezik a füge is, fehér virágban a ringlók, és mondom, csipognak a madarak, egész nap pakolni fogok, készülök a tavaszi festésre.
Már n
yoma sincs bennem a bánatnak. Végtelen erőt merítek a körülöttem újjászülető természetből.
Össze fogok pakolni. Ki fogok festeni. Holnap már csak örömkönnyeket fognak látni a lányok.
