Addig ülök a teraszom sarkában egy párnán, amíg le nem megy a nap a hegy mögött. Nem igazán csinálok semmit, meditálok, majdnem sikerül a húsz perc, cikáznak a gondolataim, de sikerül mindig visszaterelnem őket a mantrámhoz. Gyerekhangok, szomszédok, biciklisták mászkálnak néha az utcán, mint egy kis méhkas, úgy felbolydult a környék a tavaszi fényekre, jól esik, és jól esik az idő is, amit megadok most magamnak. Két óra telik el így. Egy idő után zenét teszek a fülembe, becsukom a szemem, melegítenek a napsugarak.
Tegnap és ma is hegyet másztunk Mimózával, valahogy vonz a vidék, ahogy lehet, nekivágok ezeknek a varázslatos ösvényeknek, föl a hegyre, fenyvesek és bükkösök között, medvehagyma nyílik, és ezernyi apró virág, a szembejövő kirándulók és biciklisták visszamosolyognak, visszaköszönnek, a kutya élvezi a mozgást, de a közelemben marad, jó így együtt menni, nélküle nem is lenne ugyanaz.
Tegnap Katával, ma Barbival találkoztunk kutyástul és beszélgettünk, fantasztikusan feltöltött - este pedig maratoni telefonálást tartottunk Berlin és Karlovac vonalon is, milyen nagy a világ és mégis milyen kicsi: nem számít a távolság, mondom, benne vagyunk egymás életében még így különélve is.
Mintha évszázadok teltek volna el Budapest óta, pedig csak egy hete jöttem ki, mégis olyan sebességgel örvénylenek az események, mintha egy életet is leéltem volna azóta. Minden délután munka után hosszú időt töltök a Hofburg melletti kuyafuttatóban. Pár napja egy öltönyös úr sétáltatta ott a kiskutyáját, körülötte tisztes távolságban biztonsági őrök. Nem tudom, ki lehetett, viszont fölszedte a kutyakakit, nyakkendő ide vagy oda. Új részeken séltálok Bécsben, más megállókon szállok föl, próbálom a várost mélyebben beszippantani.
Legénylakásban élek, mondta P. a minap, és fontosak az ilyen mondatok, mert motoszkálnak bennem utána ezek a kérdések, hogy hol is rakok fészket, hol is vagyok otthon. Ízlelem őket, majd átrágom magam őket a szeretteimmel, és megtalálom a választ, a magyarázatot.
Már lement a nap, még világos van, így felkerekedem takarítani, eddig sajnáltam rá az időt, egy pillanatot nem akartam a tavaszi napsugárból elveszteni: föltöltekeztem, készen állok a hétre.
