Próbálok naplót írni néha, a mai bejegyzés egy sorból állt: hétvégén töltődni fogok. Olyan terveim vannak például, hogy az erdőn keresztül elsátálok a bolhapiacra, meglátogatom végre a helyi termékek boltját, ma láttam is a buszról, hogy sokféle alma és méz kapható, vágyom az ilyen egyszerű és évszakhoz illő ételekre. Kedden például a francia kollégám sütőtökkrémlevest fog készíteni a csapatnak, én tökmagolajas babsalátát, a német lány quiche-t, az ukrán gyökerű Liz pedig gondoskodik a savanyúságról. A bolhapiac után próbálok egy kis tüzelőt venni a helyi kertészetben, van itt egy kis svédkályhám a nappaliban, a főbérlőm a karintiai nyaralójából facetimeon fogja elmagyarázni, hogy is kell begyújtani. Szóval lesz lobogó tűz, egyébként pedig néha bekapcsolom a fűtést, éjjel meg úgy alszom a 15 fokban, mint egy csecsemő. A konyhapultnál, még a reggeli szürkületben iszom a kávémat, ma svéd fahéjas csigát ettem hozzá, merthogy Dodó erre járt, úgy kanyarodott Skandinávia felöl, hogy volt 5 óra átszállása Szkopjéig, ami nekünk nettó három óra beszélgetést hagyott egy schwechati kiskocsmában, tányérméretű rántotthús és krumplisaláta mellett. Ha tudjátok, milyen az a biztonságos közeg, akkor nekem ilyen volt ott ülni, a huszonkilenc év, átélt, asszisztált örömök és traumák után itt abban a ritka állapotban vagyok, amikor magamat mutatom, azt mondom, amit kendőzetlenül mondanék, nincs gyomorgörcsöm, félelmem, szeretve és elfogadva érzem magam. Mimóza közben az asztal lábánál üldögélt,az idő persze repült, Dodó be az Uberbe, mi föl a vonatra, másfél óra múlva már itthon álltam a forró víz alatt. A hétvége, mondom, a feltöltődésé, kölcsönkaptam egy hatalmas ipadet az említett savanyús Liztől, rajzolni fogok rajta, picit szabadon eresztem a kreatív energiákat. Vasárnap talán készítek egy meleg levest. Falevelet gyűjtök. Megnézem az őszi hegyet.
