Meglepett a meleg, ahogy kiszálltunk az autóból, valami balzsamos idő, félhomály, este fél nyolc, őrült zöld fű, burjánzó bokrok, kísérteties Hold és foltos felhők, ahogy kinyitjuk az ajtókat, kirohannak a kutyák, már a saroktól nyüszítettek, vágyták ezt a harapós levegőt, ezt az illatkavalkádot, a hívogató neszeket, sötét sarkokat, a teret, mezőt; kitámasztottam a kaput, a diófáig tudtam beállni, hatalmasra nőttek az ágai, onnan egyensúlyoztam ki a kosarat az étellel, a kistáskát pár ruhával, óvatosan eloldalaztam a fügefa mellett, fölcipeltem a múltkor felhasogatott fát, és megkértem a nagyobbik lányomat, gyújtsa meg a kályhát, hadd ropogjon a tűz. Por ült a kályha tetején, meg dobozok, letöröltem, lepakoltam, közben a kisebbik a hűtőbe pakolt be, tisztaság volt és káosz, az otthon hívogató érzése, emlékek minden sarokban, emlékek és jelen, képek, gyógynövények, koszorúk, gyertyák, beront a két kutya is, kifutották magukat, enni kapnak, közben már ropog a tűz, fölkerül az asztalra a bordó ünnepi terítő, lassan közeledik a Karácsony, felöltöztetjük a házat, illóolajat csepegtetünk, égősort szedünk elő, ma nem kell fürdeni, mondom, csak fogmosás, pizsi, bújjatok az ágyba, még a tetőablakból megnézzük a holdat és a csillagokat, a távolban világít Zsuzsiék háza, fönt a zöld kunyhóban is lehet alaki, Rékáék is hazaértek hétvégére a két gyerekkel. Szuszognak a kutyák, a gyerekek már alszanak. Lezárom a kályhát, ki sem nyitottam a könyvet, amit olvasni akartam, lassan én is bebújok a meleg dunnyha alá, itthoni zajok, itthoni levegő, fészek.