Tegnap este végül fölhívott a szeretett lakás tulajdonosa, Susanne, hogy lehetek én az új főbérlő. Egy nagy kő esett le a szívemről.
Az elmúlt 2 hetet, tehát mióta itt vagyok, nyugodtan de kitartóan albérletek keresésével is töltöttem. Nem tudtam, hogy ilyen őrült verseny megy a jobb helyekért, és azt sem, hogy milyen kisebbségi érzésem lesz, egyedülálló magyar nőként. Sokat keresgéltem az interneten az elmúlt fél évben, melyik az a hely Bécsben, vagy Bécs körül, ahol el tudom képzelni az életet. És bár van egy olyan oldalam, ami imádja a belváros girbegurba utcáit, a szívem mélyén én az erdő közelségét, csöndet, békét szeretem. Mödling erre kiváló, így nagyrészt itt nézelődtem. Az első lakás, nagypolgári és varázslatos, többszázéves házban, nem lett az enyém. A másik, akinek írtam, idő közben kiadta. Így a három a magyar igazság elvén ez a harmadik lett a befutó, és az volt az áttörés, amikor megértettem, mire hasonlít a hangulata: Mama, azaz Ági néni budai kuckójára, ami mindig is nagyon vonzott a rózsadombi békében. Van tehát hatalmas ó, hosszú erkély, 3 háló és egy nappali, vadiúj konyha és fürdő, a ház alagsorában nagy tároló, közös használatú mosógép, szárító részleg. És minden üres - ami ijesztő, de egyben lehetőséget kínál. Gondolkodom, mit hozok Budapestről, mert a szállítás költsége az itteni használt bútorokkal összehasonlítva nagyon sok: itt viszont hogyan megyek el a dolgokért egyedül és kocsi nélkül? Ami viszont biztosan jön Budapestről: a növényeim, akik Zsuzsókánál vannak spa kúrán, és a bicajom, hogy eljussak az állomásra.
A lakás tehát a hagy oldalában, a túraútvonalak kezdetén áll, a teraszon egy hatalmas fenyő bólint be. Csönd van, madárcsicsergés. Bécs vonattal hipp-hopp elérhető. Bizakodó és izgatott vagyok.
