Pár hete egy virágos aranynyakláncot találtam a brüsszeli reptéren. Anno anyukám volt ilyen szemfüles, színházakban rendszeresen talált nyakláncot, ezt-azt, hát talán most én folytatnom ezt a tradíciót, kutyasétáltatás közben 5 euro, ma pedig egy szívecskés karkötő. Talán az angyalok küldték, hogy jelezzék, kitartás, van még erőd. Egy hét múlva ilyenkor megint Brüsszelben landolok és végre látom a kislányaimat. Addig: kiköltözöm Margit szeretett oázisából, kulcsot veszek át, lakást veszek át, bútorokat szállítok, Budapestre vonatozom, onnan Maglódra, mindeközben dolgozom ezerrel, és nem tévesztem szem elöl a célt.
Tegnap este a bútorok tulaja, egy háromgyerekes nő, azt írta, hogy vár rám pár meglepetés a bútorok között, majd a raktárban meglátom. És hogy mi anyukák nagyon erősek vagyunk, tartsunk össze, és ha eljön az idő, segítsek én is másokat. Én pedig nem lepődöm meg, hogy őket sodorja elém az élet. Sőt, mintha egyenesen őket hívnám be a tereimbe, láthatatlan fonalakkal kapcsolódom ezekhez az emberekhez, néha meg-meghúzom a fonalat és ők ott vannak és segítenek.
Szombaton talán még tudunk úszni a tónál.
Pihennem is kell, és végre befejeztem egy másik, áldott jó nőnek a grafikáját.
És villanyt meg gázt intézni, közben a felsőörsi csapatot istápolni, mindenki mindent megtalált-e, jól vannak-e, Peti mikor megy füvet nyírni, Elemér elkerül-e rendben a kutyahotelbe egy hétre, Mimóza Solymárra, milyen vásárfiát kell vinnem Hollandiába, és fogok-e tudni huszadikán csillaghullást nézni otthon?
